ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

 József Attila: Kopogtatás nélkül

 Őri István: Döbbenés

 Anakreón: Gyűlölöm...

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,

háborút emleget és lélekölő viadalt.

S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák

szép adományairól zengve szeretni tanít.

Szvetlana Jevszejeva: Szerelem 

Most már örökre így marad

nem-másuló arcod szememben.

Mint kalapáccsal, magamat

erősen tehozzád szögeztem.

Árnyad, szemed, hangod, lélekzeted

enyémhez fűzöm, hogy hozzáfonódjék!

Mert akarom hűségedet.

Erős vagyok, mint termetes mosónék.

Én a csodákon nem csodálkozom.

A forrást sziklástól, hinnéd-e, kedves,

mint a korsót, vállamon elhozom.

Lábam alatt mint fű lapul a fenyves.

Egyenes vállamon hozom neked

hűségemet. Fogadd el, neked szántam.

Lépek, a sapkám kéken integet.

Mezők szagát lebbenti könnyű sálam.

Hová ti, merre, testvér csillagok?

A lét magva az ember - ez a törvény.

Én halhatatlanságot ringatok

halálig-dombos keblem enyhe völgyén.

 2008. május 25.  20:44

Garai Gábor: Bizalom

S ha százszor becsapnak és ezerszer csalódom abban,

kinek szívemet, mint álmából a rózsát kitakartam 

s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én, 

s ha tulajdon fiam tagad meg, 

és ha nem harminc ezüstért, 

de egy rongy garasért adnak el engem barátaim, 

s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerítenek 

és elátkozom már, hogy megszülettem, 

s ha csak a bosszút hizlalja a hála híveimben, 

s ha rágalom kerít be - akkor se mondom, hogy nem érdemes! 

Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, 

akkor se mondom, hogy megélek magam is, 

néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet. 

De csöndes szóval, eltűnődve mondom, 

bizalmam sarkig kitárt kapu, 

nem verhet rá lakatot a gyanú, ki-be jár rajta bárki szabadon. 

Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak! 

Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt 

megtisztálkodva ma betérhet újból, 

ki kétélű késsel jött ide ma, 

köszönthet holnap tiszta öleléssel! 

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem, 

nem hirdetek bocsánatot a rossznak, 

kegyelmet a hazugnak, 

nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra, 

s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm 

akár a nyers önzés orvtámadását. 

De hirdetem, hogy bűneink mulandók! 

Mint a mammut és az ősgyík, 

a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás, 

dühünk lehűl, csak szerelmünk örök. 

S halandó gyarlóságai között 

csupán maga az ember halhatatlan. 

Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen 

irgalmas vára bizalomból épült, 

s az önmagával vívott küzdelemben 

csak jósága szolgálhat menedékül.

2008. március 23. 14:07

 Rudolf G. Binding: Szerelem

Sötét csapásán némán áll a dámvad,

néma oroszlán áll a szirt alatt,

elhallgatott dala a csalogánynak,

pályájukon a csillagok megállnak,

és nem támaszt új hajnalt már a nap.

Ilyen éj nyelhetett magába minket,

ilyen a nap s ilyen megint az éj,

ilyen halál, mely ránk sötéten intett,

két életet perzselt föl egy tekintet,

s tett némává egy ilyen szenvedély.

A világtól megválunk könnyedén.

Néma oroszlán áll a szirt alatt,

és csillag, hold - csak sáppadt, messzi fény,

és minden meghal, mert a Te s az Én,

szivem, szived egymásba omlanak.

 2007. május 6. 9:04 

Részlet a "Ha eljön Joe Black" c. filmből

"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, 

lejts dervistáncot, légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott!

A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. 

Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, 

és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! 

Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. 

Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.

De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... 

Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám."

2007. január 30. 13:49

 Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:

Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,

Ha hitted, hogy még mindig tartalak

S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.

Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd

Feledésemnek gazdag úr-palástját.

Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,

Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,

Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,

Alázásodért, nem tudom, miért,

Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:

Sorsod szépítni hányszor adatott

Ámító kegyből, szépek szépiért

Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.

Sohase kaptam, el hát sohse vettem:

Átadtam néked szépen ál-hitét

Csókoknak, kik mással csattantanak

S szerelmeket, kiket mással szerettem:

És köszönök ma annyi ölelést,

Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,

Amennyit férfi megköszönni tud,

Mikor egy unott, régi csókon lép át. 

És milyen régen nem kutattalak

Fövényes multban, zavaros jelenben

S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján

Milyen régen elbúcsuztattalak.

Milyen régen csupán azt keresem,

Hogy szép énemből valamid maradjon,

Én csodás, verses rádfogásaimból

S biztasd magad árván, szerelmesen,

Hogy te is voltál, nemcsak az, aki

Nem bírt magának mindent vallani

S ráaggatott díszeiből egy nőre. 

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,

Akartam látni szép hullásodat

S nem elhagyott némber kis bosszuját,

Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,

Nem kevés, szegény magad csúfolását,

Hisz rajtad van krőzusságom nyoma

S hozzám tartozni lehetett hited,

Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,

Kinek én úgy adtam az ölelést,

Hogy neki is öröme teljék benne,

Ki előttem kis kérdőjel vala

S csak a jöttömmel lett beteljesedve. 

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág

Rég-pihenő imakönyvből kihullva,

Vagy futkározva rongyig-cipeled

Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát

S, mely végre méltó nőjéért rebeg,

Magamimádó önmagam imáját?

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,

Csillag-sorsomba ne véljen fonódni

S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:

Általam vagy, mert meg én láttalak

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

2007. január 25. 21:07

 Johann Wolfgang Goethe: Nyugtalan szerelem

A ködnek, a szélnek,

száz szörnyű veszélynek,

sziklás meredeknek,

hónak, vad ereknek,

hajrá, nekimenni!

És sose pihenni!

Jobb volna körömmel

tépetni, veretni,

mint ennyi örömmel

tetézve szeretni,

ha égve a vágyban

szívhez közelítünk,

jaj, mily csodalágyan

sajdul meg a szívünk.

De hát hova essek?

Erdőkbe siessek?

Nincs béke velem.

Minden hiába!

Élet koronája

te vagy, Szerelem!

2006. december 19. 17:30 

József Attila: Ha nem szorítsz

Ha nem szorítsz úgy kebeledre, 

mint egyetlen tulajdonod, 

engem, míg álmodol nevetve, 

szétkapkodnak a tolvajok 

s majd sírva dőlsz a kerevetre: 

mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz, 

hogy boldog vagy, mert nekem élsz, 

görnyedő árnyadnak fecseghetsz, 

ha gyötör a magány s a félsz. 

Nem lesz cérna a szerelmedhez, 

ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek 

a fák, a hegyek, a habok. 

Én úgy szeretlek, mint a gyermek 

s épp olyan kegyetlen vagyok: 

hol fényben fürdesz, azt a termet 

elsötétítem - meghalok.

2006. december 19. 17:18 

József Attila: Tedd a kezed

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna. 

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna. 

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

2006. november 5. 14:21

 Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindíg, mindíg játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

ez utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz-e játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz-e játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

2006. november 5. 13:08

 Horváth Imre: Új kedvessel az őszi erdőn

Borzongva bújkál erre titkolt láza

a múltnak, mikor mással ültem itt.

Bolond szél sír, száz fa őrjöngve rázza

az alkonyatban vörös fürtjeit.

Véreső hull a reszkető avarra.

Az erdő tépett ernyője zörög-

s vén tölgyek törzsét dérpatina marja.

...Ki velem jársz a holt mezők között

hangtalan suhanj, kedvesem, a ködbe,

vigyázz, hogy bánatokba ne botolj:-

mert itt les reánk a nyomunkba szökve

sok letépett csók, elfonnyadt mosoly.

Furcsa félelem sodort össze minket.-

Nehéz a gyászban árván állani!

Titkon keresve tűnt kedveseinket,

vagyunk egymásnak mások árnyai.

2006. október 19. 9:32

 Kovács Ákos: Pygmalyon dala

megírom neked a versemet

szoborrá magamban

így növesztelek

reggelre kelve

lerontalak újra

szűz ujjam közt

te vagy most a gyurma

rézből agyagból

sosem volt magamból

az öncsalás csontjain

felépítelek

halhatatlan és magasztos leszel

mint barbár faragta

kontár műremek

magamon nevetve

hitetlen nézlek

tisztának látlak

mint zsuzsannát a vének

márvány szemeden valódi könny

hogy megőrjítettél

most megköszönöm

2006. október 18. 15:32

 Michael Drayton:  Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;

megtagadlak, már nem vagyok tied;

gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom, 

hogy ledobhattam bilincseimet.

Egy kézfogás még, - töröld esküinket

s ha találkoznak sorsunk útjai,

ne árulja el se szó, se tekintet,

hogy a volt vágyból maradt valami.

Most, bár szerelmünk már-már alig él,

s ravatalnál zokog a hüség

és utolsót lüktet a szenvedély

s a tisztulás lefogja a szemét,

most még, noha mindnyájan elsiratták,

fel tudnád támasztani, ha akarnád.

2006. október 14. 15:33

 William Shakespeare: Az vagy nekem...

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvényt, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném;

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

2006. október 13. 19:05

 Francois Villon: Ellentétek

Szomjan halok a forrás vize mellett;

Tűzben égek mégis vacogok;

Parazsas kályhánál vad láz diderget;

Hazám földjén is száműzött vagyok;

Csupasz féreg, díszes talárt kapok;

Hitetlen várok, sírva nevetek;

Az biztat, ami tegnap tönkretett;

Víg dáridó bennem a bosszuság;

Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;

Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes a szememnek

S ami világos, mint a nap: titok;

Hiszek a véletlennek, hirtelennek,

S gyanúm az igaz körűl sompolyog;

Mindig nyerek és vesztes maradok;

Fektemben is fölbukás fenyeget;

Van pénzem, s egy vasat sem keresek,

És reggel köszönök jó éjszakát;

Várom, senkitől, örökségemet;

Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett,

Kínnal mégis csak olyat hajszolok;

Csalánnal a szeretet szava ver meg;

S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;

Barátom, aki elhiteti, hogy

Hattyúk csapata a varjú-sereg;

Igazság és hazugság egyre-megy;

És elhiszem, hogy segít, aki árt;

Mindent megőrzök s mindent feledek:

Befogad és kitaszít a világ.

2006. október 11. 0:36

 Kovács Ákos: Testhimusz

tested minden szeglete lágy

kétvállra feketet a vágy

tűztől forró minden ajkad

a kétely benned végre alhat

rajtad győzni fog a tested

bizton érzed el nem enged

a kéj benned már alig fér meg

a mámor ellen nincsen érved

a tűz most szorít összeroppant

téged olthatatlan katlant

a tested újra győzni készül

összes bűnöd mind elévül

nem mutatsz most hazug kedvet

minden sejted ordít reszket

nem fordulhatsz innen vissza

a szándék mint a véred tiszta

egyetlen szó hallgat benned

minden arra szólít tedd meg

tedd meg

tedd meg

maroknyi habbá roskad a tested

2010. október 10. 9:55

 Kovács Ákos: Te vagy a tavasz

te vagy a tavasz bennem

te vagy akinek énekeltem

tüzes borom vagy

talizmánom

kardom vagy és növő virágom

arcodra roppant láng tapad

nem csitítod a vágyadat

tollamban tinta vagy

fekete-kék

karmod éjente rongyosra tép

hűséged örök

így másé lehet

szép neved

és lágy mindened

öled habja elborít

asszonykarod megszorít

csak álmodtam hogy halott vagyok

hogy rabló szívem kővé fagyott

te vagy a tavasz bennem

veled tovább kell mennem

2006. okróber 8. 20:53

 Ady Endre: Elfogyni az ölelésben

Szájon, mellen, karban, kézben,

Csókban tapadva, átkosan

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,

Halálosan, tudatosan

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben

Legyek majd csontváz, víg halott.

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

2006. október 6. 20:27

 Ady Endre: Lédával a tavaszban

Az ő testét s az enyémet is,

Óh, tavasznak sokfajta nedve,

Száguldjátok be vetekedve.

Kicserélõdve, fiatalon,

Szomorú kedvvel, víg haraggal

Legyünk mi két kárhozott angyal.

Legyünk a Tavasz gyermekei,

Kik arcukat vetik az Égnek,

Kik nedvesek s mégis elégnek.

Csönd legyen akkor az Ég alatt,

Bomolva, szökve, válva rügybe

Mi leszünk a Tavasznak üdve.

Mi legyünk akkor az Ég alatt

A legszebb két tavaszi jószág,

Túlzás, betegség, de valóság.

2006. szeptember 27. 23:24 

Kovács Ákos: Fény, kép

vagyok mint részeg a járdaszélen

eső áztatta büszkeségem

négyrét hajtom

rajta alszom

ha rossz az idő

ha hideg a kő

hunyt szemem mögött hívlak elő

vegyszer hozzád a lélekerő

micsoda jó ötlet

micsoda fényes tett

és bármelyik éjjelen megtehető

fekete haj és fekete szem

itt tizennyolc lehetsz

úgy hiszem

bennem a fénykép

benned a Fény képe ég

belőlem vagy

mint gyöngy a szennyből

márvány sárból

hang a csendből

idézlek mint ős holtakat

a kő hideg

az eső szakad

erőm apad

fejem lehull

a világnak bealkonyul

még azt gondolom

elborult aggyal:

a részegekre vigyáz egy angyal

2006. szeptember 27. 23:12

 Kovács Ákos: Dal egymásnak

ha fölényesnek látszom

itt egy vallomás:

a helyedben nem lehetne más

mert van bennem hűség

és van ragaszkodás

szavam annak szól

akit illet:

felemelt engem az ihlet

meghatódtam

ahogy forrni kezd

a tőkén felejtett gerezd

de úgy mozdul

bennem minden

szavadra az élet

terebélyes bokra

mintha mindegy volna

merről fúj a szél

belőled az igazság beszél

eltűröd

hogy meggyötör

az öröm

ha felszínedre tör

és mosolyogsz

ahogy a fájdalom

mint verejték

csorog a hátadon

meglepted magad velem:

ajándékod teremtő szerelem

napjaid közé hűség vegyül

majd megkövül

de él és örökkön ragyog

most nincs több szavam

fáradtan boldog vagyok

 2006. július 7. 18:01

József Attila: Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem 

Szerető szívre sohase leltem, 

Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az? 

A percek robognak, tűnik a Tavasz 

S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre, 

Keresek valakit a Végtelenbe, 

Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak: 

Vágyak magukkal messzebb ragadnak - 

Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok, 

Szemem csukódik, semmitse látok - 

Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe, 

Tovább nem vágyom arra az egyre, 

A Végtelenbe.