Szvetlana Jevszejeva: Szerelem 

Most már örökre így marad

nem-másuló arcod szememben.

Mint kalapáccsal, magamat

erősen tehozzád szögeztem.

Árnyad, szemed, hangod, lélekzeted

enyémhez fűzöm, hogy hozzáfonódjék!

Mert akarom hűségedet.

Erős vagyok, mint termetes mosónék.

Én a csodákon nem csodálkozom.

A forrást sziklástól, hinnéd-e, kedves,

mint a korsót, vállamon elhozom.

Lábam alatt mint fű lapul a fenyves.

Egyenes vállamon hozom neked

hűségemet. Fogadd el, neked szántam.

Lépek, a sapkám kéken integet.

Mezők szagát lebbenti könnyű sálam.

Hová ti, merre, testvér csillagok?

A lét magva az ember - ez a törvény.

Én halhatatlanságot ringatok

halálig-dombos keblem enyhe völgyén.