2006. január 20. 15:11
Halott ember
Fôszerepben:
Johhny Depp
"Nem tanácsos halott emberrel utazni"
Henri Michaux
1995-ben mutatták be Johnny Depp talán egyik legjobb filmét, a Halott Embert. A filmet Jim Jarmush rendezte, és Depp olyan színészekkel játszik együtt mint Gary Farmer, Robert Mitchum vagy Lance Henricksen.
Jim Jarmush számára ez az amerikai-német western változást hozott. Felhagyott korábbi próbálkozásaival, hogy marginális menőkkel, vagy önjelölt rock and roll ikonokkal hozza meg magának az áhított sikert. Eltökélte, hogy műveit kizárólag profi stábbal és színészekkel fogja készíteni, és ha törik, ha szakad fekete-fehérben. Az amerikai gyártók nem bizonyultak partnernek, így Európában házalt filmjével és végül Németországban segítségre lelt. Így készülhetett el a Dead Man, ez a kétórás művészi, fekete-fehér western film. A főszerepben Johnny Depp, akire ezután a film után mindinkább rátaláltak az „intellektuális” karakterek. Az 1963. június 9-én született színész hatodik filmjében tökéletes színészi játékot nyújtott, mely csak előfutára volt figyelemre méltó pályafutásának.
Azon emberek számára, akik kedveleik a szavakban bővelkedő filmeket nem ajánlanám ezt a művet, ugyanis az első tíz percben jóformán nem szólal meg senki. Főhősünk William Blake ez a jóképű, kifinomult, magas fiatalember életének mélypontját éli. Menyasszonya elhagyta, szülei meghaltak és örökségének minden centjét egy vonatjegyre költötte. Mit kereshet ez a fiatal jól öltözött clevelandi könyvelő, egy a Frontier felé tartó vonaton? (Frontier: a fehér ember felségterületének pereme.) Miért utazik egyre zordabb tájak felé marcona, hódbundás férfiak között?
Az első szó a talpig kormos vonatvezető szájából hangzik el, aki miután leült főhősünkkel szembe az élet filozofikus voltáról beszél. Ekkor bennünk már szemernyi kétség sem maradt, hogy itt valami nincs rendben. Miután megérkeztünk városkánkba, egy cseppet sem főhősünkhöz illő kép fogad minket. A sártenger rengeteg polgárpukkasztó, elborzasztó és életveszélyes figurát rejt, de végre megtudjuk, hogy mit is keresünk itt.
A városkát Dickinson vasgyára tartja életben, ahol a munkások tengere fölött egy kis teremben csinovnyikokhoz hasonló hivatalnokok dolgoznak. William, egyébként sem rózsás élete itt balszerencsék sorozatává alakul. Kiderült, hogy a munkát amiért eddigi életét feláldozta már betöltötték, és Dickinsonnal a környék teljhatalmú urával is „megismerkedik”.
Ezután egy lány karjaiban keres vigaszt, de betoppan a volt szerető, aki a lány bocsánatáért esedezik. De a lány és a férfi, aki Dickinson fia (őt William öli meg), halálát leli a szerencsétlen helyzetben. De William is kapott egy golyót a szívébe. Így, vértől szennyezett kézzel menekül el a vadonba.
Ekkor lép be másik főszereplőnk Senki. Mikor William Blake kinyitja a szemét, azt látja, hogy Senki egy késsel próbálja kipiszkálni a golyót a szívéből, sikertelenül. Ezután jóformán az út végéig Senki a kísérője Blake-nek. Senki egy nagydarab titokzatos indián, akit gyerekkorában Angliába vittek és némi tanulás után hazaszökött. Ezért ismerheti William Blake költőt, és azonosítja a főhőssel. Talán ezért nevezi Senki halott embernek William-et. De itt egy indián filozófiára is támaszkodhatunk: Wiliam megölte Dickinson fiát, így megölte azt az embert is, aki eddig nem ölt. Bárhogy is értelmezzük, valójában már ekkor tudjuk, hogy a film csak egyféleképpen végződhet.
Együtt indulnak el a vadnyugaton, nyomukban három, mindenre elszánt kegyetlen gyilkossal, akit Dickinson küldött Blake után, hogy megbosszulja fia halálát. Egyre több holtest jelzi Blake útját, hogy elérje azt a helyet ahol az ég és a föld eggyé válik, amiről Senki beszélt. Nyomon követhetjük, hogy hal meg egy kifinomult fiatalember és, hogyan születik meg egy kegyetlen gyilkos, aki ugyanolyan brutális, mint az őt követő gazfickó, aki két társával végzett. (Az egyiket megette.)
Az utolsó jelenetben, melyben egyértelművé válik átalakulása, megöl egy hittérítő szatócsot, aki rasszista módon nem hajlandó kiszolgálni az indiánt, mindazonáltal autogramot kér a körözött gyilkostól marketing célból. Ez a mulatságos-kritikus epizód lezárja William Blake átalakulását, immáron egy hidegvérű gyilkos, aki szemrebbenés nélkül öl. Ennek ellenére a filmnéző mostanra olyannyira megkedvelte őt, hogy fájó szívvel nézi, hogy miként hajózik el Senki törzséhez, oldalán az immáron haldokló Williammel.
A film vége inkább hasonlít egy lidérces álomhoz. Ismeretlen arcok, forgó világ, gyenge, mégis büszke léptek, koponyák, fegyverek, golyó a szívben, ájulás. Mikor William Blake kinyitja a szemét egy hajóban fekszik, Senki áll mellette. „Most indulsz el oda ahova a lelked tartozik, ahova az összes lélek tartozik!” mondja Senki és útnak ereszti Williamet a tenger felé. Az utolsó kép, amit még William lát, hogy felbukkan üldözője, és kölcsönösen megölik egymást Senkivel. Így hajózott el William Blake a jómódú fiatal könyvelő a halál felé.
A film számonra nem csak egy William Blake nevű ember életének utolsó pár napjáról szóló alkotás. A főhős „mindeki elhagyta, mindent elvesztett” állapotban van, ami nem csak számomra, de szerintem mindenkinek ismerős vendég. A film bemutatja, hogy nem csak önmagunk vagyunk sorsunk kovácsolói. Életünkben kulcsfontosságú szerepet játszik a véletlen, és bármit tehetünk, jellemformáló volta megváltoztathatja életünket.
„Vannak akik az édes fényre születnek, és vannak akik az örök sötétségre!”
Senki